Cigi és kávé
Egy pékség előtt álló, unottan cigiző, kávézó lány ihlette e szabadverset, mely egyfajta társadalomkritikaként is értékelhető. Kezdetben nem versnek szántam, csak lusta, fáradt szófüzérnek, mert az hangulatában passzol a témához, de hát itt-ott becsúszott egy-egy rím, én meg ráhagytam, hadd rímeljen. Íme tehát a vers, ami nem feltétlenül akar vers lenni, de hát mégis az.
Cigi, kávé
Meg kéne mozdulni.
De odakint még sötét van.
Meg hideg.
Meg a világ.
Meg a hányinger.
Cigi és kávé.
Anélkül egy tapodtat se!
Hiába üvölt a vekker!
Olcsó kínai vacak!
Na, levertem.
Már megint.
Vehetek újat.
Tele már a szelektív gyűjtőm vekkertörmelékkel.
Ez van.
De hát hiába „itt a reggel”!
Hiába itt a „rabszolga, kelj fel”!
A cigi és a kávé, az kell!!!
Hol a cigi és a kávé???
A paplanon túl.
A küszöbön túl.
A retyón túl.
A macskán és a macskahugyszagon túl.
Cigi-kávé.
Végre enyém vagy!
Meg kéne mozdulni.
Kezdődik a nap.
Kezdődik a gálya, a robot, a harc, a „könyörgöm, valaki lőjön főbe”.
Cigi-kávé.
Ments meg!
Megerőszakolom magam.
Irány a fürdőszoba.
Testkarbantartás.
Csipabontás pajszerrel.
Tegnapi arc eltávolítása smirglivel.
Új arc felrajzolása az agyam elejére, szemceruzával és rúzzsal.
Fogmosás?
Minek?
A fogam akkor is sárga.
A szám akkor is büdös.
Hajba kapok a fésűvel.
Tincs, ami nincs.
Hullámzsírba veszett csattok.
Megyek, megruházom magam.
Megyek?
Vonszolódom.
Tanga!
Tampont tarts!
Farmer!
Szakadj szét a seggemen!
Helló Kitty!
Feszülj a keblemen!
Rendrakás?
Az ágyazást megvetem.
A szőnyegen kétzsáknyi szalmaszál.
Keresztbe nem teszem.
Egy halom mosatlan a mosogatóba’.
Hajítom a kerti tóba!
A szemétnek meg majd úgyis lába nő, és önként ugrik a kukába.
Ugranék én is utána.
Cigi-kávé.
Életem esszenciája.
Utca, járda, emberek.
Csikkek, kávéspoharak, szemetek!
Az aluljáróban zene szól.
A kolumbiai pánsípon játszik.
Meg mobiltelefonon.
Szerintem kendikrás.
Édes a muzsika.
Duzzad a vádlimon a visszér.
Nem bírom én ezt a sok állást.
A szegvéjen, amíg beérek a melóba.
A főnök az ajtóban vár.
„Késtél!”
Cigi-kávé!
Most azonnal!
Nyitjuk a boltot a világra.
Ömlenek be a népek.
„Egy kakaós csigát kérek!”
Odalépek.
„Inkább mégsem.”
„Hát akkor?”
„Talán egy sajtos bizbaszt!”
„Melyiket?”
„Nem tudom.”
„Pogácsát?”
„Nem.”
„Perecet?”
„Nem.”
„Stanglit?”
„Nem.”
„Kroaszant?”
„Nem.”
„Hát akkor?”
„Még nem tudom!”
Odakint duzzad a sor.
A fejemben érik az agyérgörcs.
„Sikerült eldöntenie?”
„Kérem, ne sürgessen!”
Az agyam eldobom menten!
„Inkább veszek fornettit a szomszédban!”
Oké, én cigizni mentem!
Szól a főnök:
„Állj vissza a pultba!”
Félig szívott csikket dobok a porba.
Pazarlom a cigim.
Herdálom a pénzem.
Elvesztegetem az életem.
„Mit adhatok Önnek?”
A szemembe könnyek törnek.
„Miért sír drága?
Rá a krumplis pogácsámra?”
Viszket a muffom, megvakarom.
Ha valakinek ez nem tetszik, leszarom.
Jött egy bácsi.
„Mit adhatok?”
„Egy virslis hasét kaphatok?”
„Persze, máris adom!”
Csak kihúzom a bugyimból a karom.
„Jó napot!
Mi van az ízes buktában?”
Mi lenne?
A havi bajom!
„Barack lekvár”– mondom.
„Pfúj, azt utálom!”
„Nagyon sajnálom.”
„Mondja, málnás nincsen?”
„Nincsen.”
„De hát meg sem nézte!”
„Nem szükséges.
Tudom, hogy nincs.”
Egy épelméjű ember errefelé már kincs.
Mindenki ácsi!
Visszajött a bácsi.
„Bocsánatot kérek, de egy fanszőr van a virslimen!”
Ez most vajon szexuális zaklatás?
Mit kell még nekem elviselnem!
Nekem innen most ki kell mennem.
Jöhet a cigi-kávé!
Vagy egy energiaital.
Valaki vágjon hozzám egy Bombát!
Red Bull, repülj a számba!
Helló Hell!
Spáros, Aldis, Teszkós foslé, merre vagy?
Olcsó szennyvizet kíván a munkás agy!
„Jó napot!
Egy lekváros levelet kérek!
És nyomjon rá egy bélyeget!
Ha-ha-ha!”
Na, egy mókamiki nagypapa.
„És egy túrós táskát!
Fémcsattosat, nem cipzárosat!
Ha-ha-ha!”
Elszabadulok innen valaha?
Végre ebédszünet.
Étvágyam az nincsen, de a cigi-kávé az jöhet!
Bejött egy csapat taknyos gyerek.
„Kinek segíthetek?”
Mindent összetapperolnak, egyszerre beszélnek.
Én meg semmit sem értek.
„Csókolom, rágó van?”
„Nincsen!”
„Akkor csipszet kérek!”
„Nálunk az sincs!”
„De tavaly még volt!
Milyen szar ez a bolt!”
„Ez egy látványpékség, öcsi!”
„Látványribanccal?”
Most azonnal válassza valaki ketté a frizurámat egy baltával!
Vagy az ő frizuráját!
Feladom.
Kell egy kis szünet.
Meg a cigi-kávé.
Végre vége a napnak.
Nézzük, mi mindent loptak!
A kasszából hiányzik egy ezres.
A sarokból a felmosónyél.
A fejemből pármillió agysejt.
Megér ennyit a munkabér?
Levezetésnek cigi-kávé.
Tolok egy kakaós csigát a retyóba.
Baktatok haza.
Lemerült a szegvéj.
Kipurcantam én is.
A városban égnek a fények.
Talán még szép is.
De én csak a halálra gondolok.
Méreg legyen?
Vagy fúljak a tóba?
Eret vágjak?
Vagy dugjam a fejem a mikróba?
Nem tehetem.
Kiakadna a családom.
Tudom már, hogy csinálom!
Cigi-kávé, jóbarátom!
A lassú öngyilkosság általánosan elfogadott.
Még az állam is támogatja, ha lassan megfulladok.
Irány a nemzeti.
Kell még cigi.
Irány az ábécé.
Kell még kávé.
Irány a kínai.
Holnap vekkert fogok pusztítani.
